Ki lehet a befutó?
Jimmy (porpika) 2007.01.05. 12:59
A párosításokról röviden...
A legjobb 8 között már kiéleződnek a küzdelmek, mert itt már nem lehet számolgatni, mint a csoportkörökben. Igaz az oda-visszavágós mérkőzések is adhatnak taktikázásra okot.
Az esélyesek közül kiemelkedik a Real Madrid és a Chelsea, amely csapatok toronymagasan győzedelmeskedtek a saját csoportjukban. Mind a két gárda pontvesztés nélkül került be a kiesési szakaszba. Lehet találgatni, hogy ez a gólerős játéknak vagy az erős játékoskeretnek köszönhető e, de az is lehet, hogy kicsit könnyebb ellenfelekkel kerültek eddig össze, mint a többi továbbjutó együttes. Mindenesetre az angol csapat 43 rúgott gólja önmagáért beszél, a Madrid pedig a kevés kapott gólnak köszönheti talán a kiemelkedő teljsesítményt. De hát ki tudja meddig tart a lendület, hiszen a Chelsea a milanói piros-feketékkel, a nagy múltú, erős kerettel rendelkező AC Milannal került össze. A Milan Kaka vezérletével mindenre képes, így nem mondhatjuk meglepetésnek, ha esetleg ők jutnak tovább. A Real ellenfele sem mondható egy könnyű prédának, hiszen a német Bayern München mindig képes meglepetést okozni, ezt pedig köszönheti a remek csapatösszhangnak.
Említést kell tennünk a másik spanyol csapatról is, hiszen a gólerős játék a Barcelona támadóalakzatában is benne van. Sőt a Messi-Eto-Ronaldinho trió percek alatt bonyodalmat tud okozni az ellenfél védelmében, amit a másik milánói csapat, az Inter ízlelhet meg először. Az Inter támadóalakzata is nagyon veszélyes, ami a csoportkörökben elért 30 gól is mutat.
Amely csapatok kimaradtak a sorból az a portugál FC Porto és a harmadik olasz csapat, az AS Roma. A portugálok elég erősen kezdtek, de a csoportmeccsek végére kicsit visszavettek a tempóból, míg a Roma egyenletes teljesítményt nyújtva, igaz hol botladozva, bejutott a nyolc közé. Talán a Porto, mint csoport első esélyesebb a továbbjutásra, de Tottiék talán beleerősítenek és átírhatják a forgatókönyvet.
|