REAL MADRID vs BAYERN MÜNCHEN
Jimmy (porpika) 2007.01.06. 18:17
Raul a megmentő...
REAL MADRID - BAYERN MÜNCHEN 3 - 1 (2 - 1)
A királyi gárda a negyeddöntő párosításában a bajorokat fogadta először hazai pályán. A Madrid a szokásos felállásban futott ki a pályára és már az első percekben érezhető volt a hazaiak fölénye. Rendre dolgozták ki szebbnél szebb akciókat, de hol a bajorok kapusa Oliver Kahn fogott ki a támadókon, hol a kapufa szólt közbe. A münchenieknél csak kevesett volt a labda, de amikor megtudták szűrni a középpályások a madridi akciókat, akkor kevés húzásból jutottak el Casillas kapujához. A madridi védősor Cannavaro vezérletével azonban megakadályozta a nagyobb helyzetek kialakulását. Az első fél óra után úgy nézett ki, hogy nem bírnak egymással a csapatok. Ekkor a München szöglethez jutott. Schweinsteiger tudatosan csavarta a labdát a rövidsarok felé, ahol Deisler érkezett és közelről bombázott a hálóba (0-1). Jól láthatóan ez egy mesterien begyakorolt figura volt, ami meglepetésszerűen érte a hazaiakat. Ekkor a madrid még nagyobb fokozatra kapcsolt és a félidő hátralévő negyed órájában meg is fordította az eredményt. Az egyenlítő gólra csak pár percet kellett várni. Egy tetszetős akciót vezettek a blancók. Emerson szerezte meg a labdát a saját tizenhatosánál és egy hosszú labdával indította Beckham-et, aki egyérintésből Van Nistelrooy-hoz passzolt. A holland gyönyörű csellel fordult le védőjéről és egy tanári mozdulattal Robinho-hoz passzolt. A kis brazil védőjét megelőzve kapásból elemi erővel kilőtte a hosszúsarokot (1-1). Az első félidő végét várta már mindenki, amikor a gólerős holland megvillant és egy egyéni akció után előnyhöz jutatta a Realt (2-1).
A szünet után kiegyelítődött a játék, már többet volt a labda a bajoroknál. A csatárok is el-el mozogtak a hazai védőktől és többet kerültek helyzetbe. Láthatóan visszavett a madrid a tempóból és ezzel magára húzta ellenfelét. Szerencséjükre gól nem született a próbálkozásokból, mert ajtó-ablak helyzetnél is a helyén volt Iker Casillas és bravúrt bravúrra halmozott. A mérkőzés vége felé azonban bebiztosította a győzelmet a királyi gárda. Egy hatalmas kapuskirúgást követően Van Nistelrooy fejebúbján megpattant a labda és így akarva-akaratlan is becsapta védőjét. Miután megszelidítette a pattogó bogyót, remek passzával Robinhot futatta, aki gyorsaságát kihasználva lefutotta védőjét és beállította a végeredményt (3-1).
BAYERN MÜNCHEN - REAL MADRID 3 - 2 (1 - 0)
A visszavágó előtt nagyon fogadkoztak a bajorok, igaz tudták nehéz dolgok lesz, hiszen a két gólos előnyt egy madrid ellen nehéz ledolgozni. A mérkőzés elején már rögvest kitűnt, hogy a Bayern komolyan gondolja a hátrány ledolgozását. A madrid meg mintha az öltözőbe ragadt volna, csak a szerencsén múlott, na meg persze Casillas-on, aki ismét remek bravúrjaival vetette magát észre, hogy nem találtak be a müncheniek. Érezhető volt, hogy nem sokáig ússza meg gól nélkül a Real. Félóra letelte után végre megszerezte a jól megérdemelt vezetés a München. Egy középre passzolt labdát Schweinsteiger lőtt 18 méterről a hálóba (1-0). Ezután is a bajorok maradtak támadásban, de újabb gól nem született ebben a játékrészben.
A második félidőt még erősebben kezdte a Bayern. Egy gyors kontra révén Podolski növelte az előnyt (2-0) és ekkor már németek álltak továbbjutásra. Hogy a kép teljes legyen Roy Makaay is bevette Casillas kapuját (3-0) és hozta nehéz helyzetbe a spanyolokat. A szurkolók már kezdék elhinni, hogy itt csoda történhet, amikor felébred a "csipkerózsika-álom"-ból a Madrid. Helyzeteket alakítottak ki és többet is birtokolták a labdát. A spanyolok mestere feljebb tolta a védekezést és Sergio Ramos valamint Cannavaro révén már a középpályán megszűrte a bajorok akciói és egyből dobta támadásba a csatárokat. Nem is kellett sokáig várni a szépítő gólra, Nistelrooy hozta a kötelezőt és betalált, ami azt jelentette, hogy összesítésben döntetlenre álltak a csapatok. Kezdett a Bayern óvatosabban focizni, de a spanyolok mintha vérszemet kaptak volna és odaszögezték a Münchent a kapuhoz. Aztán jött a hidegzuhany! Raul egy gyönyörű egyéni szólót követően betört a tizenhatoson belülre, ahol már nem merték bántani a védők és eltekerte a labdát Kahn mellett, így továbblőtte csapatát a legjobb négy közé (3-2).
Továbbjutó a REAL MADRID 5-4-es összesítéssel.
|